2012. február 21., kedd

Sunfleur Depigmentáló krém- TESZT

Több mint egy hónapja érkezett meg tesztelésre ez a krém (még egyszer köszönöm a Sunfleur-nek :)) azóta szinte napi szinten használtam a krémet. Jelentem már majdnem teljesen elfogyott, már csak egy kevéske van az alján.

Először következzen a cégről egy pár szó. A honlapjukon ez áll:


A SUNFLEUR Kozmetikai Kft. tisztán családi vállalkozás, melyet a tulajdonosok azzal a céllal alapították 1989-ben, hogy bebizonyítsák, a nagy nemzetközi márkák mellett is képes egy újonnan induló, innovatív és egyben professzionális cég a nemzetközi kozmetikaipar élvonalba kerülni.
A nemzetközi élvonalba tartozó kutatási eredményeket, valamint a népi orvoslás több évszázados hagyományait és a magyar tájak speciális gyógynövényeit felhasználva, olyan kozmetikai készítményeket fejlesztettünk ki, amelyek a tudomány legújabb állásának, a legfrissebb kutatási eredményeknek, valamint a vásárlók igényeinek is maximálisan megfelelnek.

 A Sunfleur Kozmetikai Kft. a gyógyulást segítő készítményei révén olyan hírnévre tett szert, amit csak kevés konkurense mondhat el magáról. Termékeinek köszönhetően fogyasztók ezrei menekültek meg súlyosabb bőrproblémáktól, esetleg a cukorbetegséggel együtt járó végtag-amputációtól. A termékek szinte egyedülálló képességeit a gyakorlati tapasztalatok és a kitűnő minősítést adó klinikai tesztek sokasága együttesen igazolnak.
A speciális készítmények mögött meghúzódó jelentős és folyamatos innovációs háttér teszi lehetővé, hogy a kozmetikai termékek piacán is a nemzetközi élvonalba tartozó termékeket vezethessünk be a piacra. Kozmetikai termékeink között a fogyasztó mindent megtalál, ami az egészséges bőrt még szebbé és vonzóbbá teszi, ápolja és védi. Új fejlesztésű termékeink, kiemelten wellness terméksorunk egyedülálló a piacon, míg arcápolási készítményeink a legnagyobb presztízsű nemzetközi márkák közé emelik a Sunfleur márkanevet.

Amit én el tudok mondani a vállalatról az az hogy nagyon kedvesek voltak velem az első pillanattól kezdve. Ez ritka manapság :). Egyszerre 2 terméket is választhattam, amit még az nap meg is tettem, de sajnos másnap jött a válasz hogy azokat a termékeket amiket választottam már sok Bloggerina választotta, ezért legyek oly szíves válasszak másikat. Gondoltam semmi probléma sok termék van a palettán, pillanatok alatt megtalálom az utánpótlást. Ez így is lett így esett a választásom a Depigmentáló krémre és a Zsályás arcradírra. A tesztalanyok nagyon gyorsan megérkeztek. Összességében nagyon meg vagyok elégedve a vállalattal, örülök hogy tesztelhetem a termékeket.

Külcsínt tekintve, nekem abszolút tetszik a csomagolása. Modern és fiatalos. Örülök hogy az tartója üvegből van, nekem ettől kapásból olyan érzésem van hogy minőségi termékkel állok szemben. Maga a krém fehér színű, állagát tekintve tényleg géles, ezért könnyű elosztatni. Illatát nem tudnám mihez hasonlítani, de nagyon kellemes egyáltalán nem erős. Kellemes viselet, egyáltalán nem nehézkes. 50 ml krémet kaphatunk kb. 2000 Ft-ért. Én találkoztam már ezzel a márkával a Rossmann-ban és a Douglas-ban is, így nem egy beszerezhetetlen dologról van szó. Fényképeztem Nektek összetevőket is, mert tudom hogy ez sokatokat érdekel :). Lejjebb olvashatjátok a véleményemet:

Amint említettem már több mint egy hónapja használom a krémet, és azt kell hogy mondjam nagyon megszerettem. Igaz nincs problémás bőröm és pigment foltjaim is csak 1-2 van. Van az arcomon egy pötty, mióta használom én halványabbnak látom, és nem csak én mások is. A depigmentáló hatásáról így csak jót tudok mondani. Én leginkább éjszaka használom, reggelre megmaradt a jól bevált reggeli arckrémem (Avon) de mikor felébredek nagyon finom puha lesz tőle az arcbőröm. Ami nagyon fontos hogy gyorsan beszívódik és nem hagy ragacsos érzést az arcbőrömön. Nekem nagyon megtetszett a hatása, és amit nyújtani tud, ha elfogy a másik éjszakai krémem biztosan veszek egy ilyet. Összességében tőlem megkapja az 5/5 pontot.

Az hogy a Sunfleur Kft.-től kaptam a termékeket nem befolyásolja a véleményem, minden tesztnél az őszinte véleményemet osztom meg Veletek.

1 megjegyzés:

  1. Абрам Александр üzletember vagyok, aki képes volt újjáéledni haldokló favágó üzletét egy Isten segítségével, akit Benjamin Lee, a hitelkonzultánsnak hívtak. Jekatyerinburgban vagyok Екатеринбург. Nos, vállalkozást akar próbálni, rendezni az adósságát, kibővíteni a meglévőt, pénzre van szüksége az áruk vásárlásához. Problémái vannak a jó hitelkeret biztosításával, szeretném, ha tudnád, hogy Benjamin úr látni fog téged. Ez a megfelelő hely az összes pénzügyi problémájának megoldására, mert élő bizonyság vagyok, és ezt nem tudom csak megtartani magamnak, amikor mások pénzügyi utat keresnek. Szeretném, ha mind kapcsolatba lépne ezzel az Isten által küldött hitelezővel. a többi részben leírtak felhasználásával e nagyszerű lehetőség részese lehet. E-mail: lfdsloans@outlook.com Vagy a WhatsApp / Szöveg + 1-989-394-3740.

    VálaszTörlés