Ma reggel kaptam párom anyukájától ezt a palettát, nagyon megtetszett már első látásra is. A két pirosítót is ötletesnek tartom ebben a palettában, a színek is pont az ízlésemnek megfelelőek. Az áráról nem tudok nyilatkozni, mivel ajándék volt de olyan 800-900 Ft lehet. Ja és az apropó amiért kaptam az előző hasonló Miss Rose palettám sajnos eltört. :(
9 szín kapott benne helyet a két pirosító mellett. Az első sor színei tetszenek a legjobban nagyon szépen pigmentáltak. Kimondottan szép a citromsárga és az alatta lévő sötétebb aranyos-sárgás szín is. A második sorban a középső szín és a harmadik sorban lévő utolsó szín szinte teljesen megegyezik, ami nem rossz csak igazán tehettek volna bele egy másmilyen színt. A leggyengébb pontja a palettának (mint általában mindegyiknek) a fehér szín nem annyira pigmentált és az állaga is másabb mint a többinek. Sokkal keményebb és nem porol annyira mint a többi szín.
A két pirosító nagyon tetszik, az első szín egy barackos árnyalat a második pedig egy babarózsaszín. Nekem jobban tetszik a barackos, de a másik is el fog fogyni (egyszer). Közepesen pigmentált 1-szer nyúltam bele és úgy kentem el a kézfejemen.
És íme a swatch sorozat. Nem jönnek ki annyira a színek, talán azért mert nem alapoztam alá és mert csak egyszer húztam végig az ujjamat rajta.
Összességében tetszik ez a paletta. A fehér szín és a két hasonló barna árnyalat miatt "csak" 5/4-et kap :)







